Rage against the machine

Külön köszönetet nyilvánítunk azoknak a kollégáknak, akik velünk tartanak! Jelen pillanatban: a Triebaumer, a Wachter Wiesler, a Claus Preisinger, a Michael Gindl, a Harmut Aubell, a Rothe, a Winkler-Hermaden, az Anita & Hans Nittnaus, a Schützenhof, a Sattlerhof, a Milan Nestarec, az Albrecht Schwegler, a Horst Hummel, a Bencze, az Uibel, a Renner Sistas, a Joiseph, a Neus, a Weingut Eymann, a Martin Diwald, és a Matthias borászatoknak!

Weninger against the machine

A tavalyi évben a Facebook-on folytatott heves vitát követően hamar eldöntöttem, hogyan is nézzen ki a 2018-as szüret alkalmára készített céges pólónk.

Köztudott, hogy a mi borászatunk kézzel szüretel. Ez nem a dogmákhoz való ragaszkodásból ered, hanem sokkal inkább kulturális szempontok miatt és bár természetesen a kézi szürethez szükséges munkaerő fellelése egyre nehezebb lesz, a betakarítás ezen módját biztosan nem fogjuk feladni, amire számos okunk is van.

Először is: a minőség

A már említett facebook-os vita hamar felnyitotta a szemem abban a tekintetben, hogy a minőségi termelés témájával a szüretelőgéppel történő betakarítás mellett érvelőket nem fogom meggyőzni. Igen, lehetséges, hogy a minőségi hiányosságokat illető kétségeket a szüretelőgépek új generációja lesöpri az asztalról, de csak első pillantásra, és persze ennél sokkal többről van itt szó. Egy beszédes példa: a fiam az iskolában részt vett egy iskolai projekten, melynek témája a borászat volt. A projektben a szüretelőgép a jövő zálogaként jelent meg, míg ezzel szemben a hagyományos kézi szüretelés, mint a korábbi elavult, túlhaladott betakarítási forma.

A valóság régiónkra vonatkoztatva is sokatmondó: Deutschkreutz-ban már biztosan több, mint 10 szüretelőgép dolgozik és időközben már Horitschonban is a borászok több, mint fele géppel szüreteltet. A fent említett vitában a vesszők – a gép rázása következtében történő – letördelése ellen felhozott érveim sem találtak célba. Pedig elég egyértelmű: a borászok által végzett több tevékenység, mint például a zöldmunka vagy a tetejezés is a vesszők sérülésével járnak. Mivel a biodinamikus borász kultúrnövény-termesztő és a fenti tevékenységeknek nem sok köze van a természethez – logikusan következik, hogy a manapság divatos „természetes bor” kifejezés is megtévesztő, de ez már egy másik történet. A kulturális gazdaságban az embernek mindent meg kellene tennie, hogy a bor még jobb minőségű legyen, és ez bizony a vesszőkre is vonatkozik. Egyszerűen azért, mert még sokáig akarunk vele dolgozni.

Ha borászokkal beszélünk – annak rendje és módja szerint – a talaj hamar szóba kerül: milyen karaktert és ízt kölcsönöznek a bornak az egyes talajtípusok, hogyan kell megművelni, gyepesíteni, gondozni őket. A talaj jelentőségét egyszerűen nem lehet túlbecsülni és aki engem ismer, az tudja, hogy számomra a talaj fontosabb, mint maga a szőlő fajtája, még akkor is, ha a kékfrankos szerelmese vagyok. Szóval mindenki a talajról beszél, miközben nehéz gépekkel terheli azt. A talajtömörödésének a szőlőterületek ökoszisztémájára gyakorolt pusztító hatását pedig egyszerűen nem lehet az asztal alá söpröni.

Másodszor: a kultúra

Még ma is tisztán emlékszem, gyermekként milyen lelkesen segítettünk a szüretelésben, mivel a kemény (a nedves őszi idő ellen gyakran gumicsizmában végzett) munka mellett rengeteg lehetőség volt a beszélgetésre; a helyi nyugdíjasok történetekkel szórakoztattak minket, és soha de soha nem unatkoztunk. Fröccsöt és mustot ittunk, kint a szőlőben padokon ülve étkeztünk, ami mindig összehozta az embereket. A szüret ideje alatt tőlünk zengett a szőlőhegy és szerintem még a szőlő is jobban érezte magát…

Talán felesleges is említenem, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szüretelőgépek monoton, zakatoló zaja a szüretelők munkások énekével nem említhető egy lapon.

Harmadszor: a kultúrtáj és a szabad földművesség

Gondoljunk csak a szántőföldi gazdálkodásra és nézzünk vissza ismét a múltba. Nem épp ugyanez történt az aratógép esetében? Korábban vagy 100 ember volt kint cséphadaróval a kezében a földeken, ma pedig az összes – beleértve a gép vezetőjét is – teljesen felesleges. Amíg korábban a régiónkban 15 hektár földdel az ember megtalálhatta számítását, ma egy gazdának 200 hektárra van szüksége ugyanehhez, aztán kilincselhet támogatásokért a politikusoknál és szavazhat rájuk birkaként. A büszke és szabad földműves szerintem nem így néz ki.

Mi a mezőgazdaság olyan területén élünk és dolgozunk, melynek termékei még nem veszítették el az értéküket. Borászként becsülnek bennünket, boraink pedig (esetenként világszerte is) figyelmet kapnak. De ha a bortermelést egyre csak iparosítjuk, akkor elkerülhetetlenül oda jutunk, ahol most a szántóföldi gazdálkodók tartanak. A végén nem mi határozzuk majd meg, hogy hogyan műveljük meg a szőlőinket, hanem egy irányelv szolgái leszünk, és közvetve egy olyan rendszerben leszünk alkalmazottak, mely minden, csak nem tartós és jövőbe mutató. Akkor aztán majd lehet siránkozni, hogy „régen minden jobb volt”…

A fentiek okán büszkén fogom viselni a szüretre készült RAGE AGAINST THE MACHINE pólómat.

A kézi szüretelés Ausztria területén történő népszerűsítése érdekében a póló tervét továbbadtuk ismerős borász barátainknak. Aki csatlakozni szeretne hozzánk, jelentkezzen bátran!

A póló tervezője: Christoph Gratzer

a  póló megvásárolható a linkre kattintva